2009.03.26. 21:48
Mályi ászok - az első kisüzemi búza
Főzde:
Mályi ászok
3434 Mályi, Rákóczi u. 1.
sörök: Mályi Ászok Világos, Mályi Ászok Barna, Mályi Búza
Amikor felkerestük a Miskolc szomszédságában lévő Mályi település sörfőzdéjét, immáron sokadszor jártunk úgy, hogy a sörfőző mesterek már nem voltak fellelhetők, így magát a főzdét nem sikerült meglátogatni. Ezért nem maradt más, meg kellett kóstolni a főzde termékeit.
A főzde elsőként a kisüzemiek közül nekilátott búzasörrel foglalkozni. A sörnek biztos lehet a sikere, mert kóstolásunkkor már csak korlátozott mennyiség volt elérhető, haza már nem vihette a szomjas honpolgár, fogyasztása csak a sörfőzde előtti kis kocsmában volt elképzelhető. Megörülve a kísérletező kedv egy újabb jelének, a búzasör készletek kimerülését elkerülendő, rögtön ezzel a fajtával ismerkedtünk meg közelebbről. Habitusában szép búzasörös nedűt kaptunk opálos, világos szalmasárga testtel, szép fehér tömött habbal. Illata visszafogottabb a szokásosnál, de kellemesen banános és citrusos, lágyan komlós. Ízében is búzasörös, viszont van még mit fejleszteni. Ez nem azt jelenti, hogy a sör rossz élményt nyújtott volna, sőt. Ám érezhető, hogy az út elején járnak a sörrel, s ha kitartóan tapasztalják a búzasör készítésének felsőerjesztéssel tarkított világát, egy igen finom termékhez is eljuthatnak. Csak kitartást tudunk javasolni, a kezdeti sör bíztatónak bizonyult!
A világos sör a maga egyszerűségével hozza az általános lager kisüzemi sörök világát. Szép tükrös arany színe fölött ott csücsül az íncsiklandó fehér hab, melyből egy kellemes pils karakter illata terjed felénk a maga malátás és élesztős, virágos komlós karakterével. Ízében is megkapja a pipát, a sör rendben találtatott közepes testével, az alsóerjesztés tipikus malátás-élesztős és kellemesen komlós zamatával. A barna sör kissé meglepő karaktert hozott. Ízében és illatában sem a megszokott pörkölt jegyek vezetnek, inkább az aszalt gyümölcsök és némi melaszos édesség határozza meg a sörről alkotott emlékképet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.