Főzde:

Stari sörfőzde

8300, Tapolca Petőfi Sándor u. 12.

sörök: Stari Világos, Stari Irish Red

 

   November elején vetődtem el Tapolcára, így lehetőségem adódott a főzde felkeresésére. Ugyan a főzdét sajnálatos módon nem tudtam megnézni, mivel nem jeleztem előre érkezésemet, de a sörök közül a világos típusból vehettem kostolót, az ír típusról pedig tudomást szerezhettem. A vörös ír sört ugyanis a főzde nem állandó jelleggel főzi, szerencse (vagy bennfentes informátor, esetleg tapolcai  életvitel) kell megkostolásához. A szerencse nekem megadatott, ugyanis bázisomon, Budapesten decemberben egy újpesti karácsonyi vásáron csapolva lehetett venni ebből a magyar viszonylatban igazán különlegességnek számító ale-ből. Első alkalommal egy korsóval vettem a vörösből, következő nap már több másfél literes palackkal jelentem meg...

  A Stari Világos egy igazán jól eltalált pilseni, olyasmi fajta, amit német vidékeken készítenek. Szép szalmasárga színe, illetve kellemes fehér habja felől egy alsóerjesztéssel készült sör karaktere mutatkozik enyhe maláta, virágos komló aromákkal. Ízében kissé édeskés malátával indít, kellemesen selymes testtel, majd belopakodik a képbe a komló, hogy az utóízt kiegyensúlyozott fűszerezettséggel uralja. Finom német karakterű pilseni sör.

   A Stari Irish Red egy igazi meglepetés volt számomra, ilyen sörről máshol nem is tudok az országban. Felsőerjesztéssel készülő vörös sör, mely karakterében teljes mértékben hozza az angolszász ale típust. Elsőre megdöbbentően narancssárgás-vöröses sört kapunk korsónkba, rajta nem óriási, de szép, krémes és "napbarnította" habbal. Illatában máris levesz a lábunkról, fantasztikus komlós-gyantás-gyümölcsös illatokkal, kellemes karamellás aromával. Megízlelve folytatódik a meglepettség. Karamelles és gyümölcsös ízorgia lepi el idegpályáinkat, kellemes komlózottság bódítja érzékeinket. Ha valaki Tapolcán jár, mindenféleképpen próbálkozzon meg a sörfőzdével! Nekem máris hiányzik a sör...

A sörök csapolásáról több információt nem tudok. Egy helyet biztos tudok ajánlani, a sörfőzdét magát!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorfozde.blog.hu/api/trackback/id/tr58908762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staripeti · http://stari.hu 2010.02.28. 10:44:23

Üdvözlet Mindenkinek!
Végre volt időm a sörfőzde honlapját megcsinálni, fel is tenném a linket, hogy könnyebb legyen minket megtalálni.
stari.hu
süti beállítások módosítása