Főzde:

Rotburger

2085 Pilisvörösvár, Szabadság u. 22.

http://www.rotburger.hu/ 

sörök: Rotburger Világos, Rotburger Barna

   Első alkalommal nem találtuk meg a főzdét, ez annak volt betudható, hogy annyira zuhogott látogatásunkkor az égi áldás, hogy még a szemünkig sem láttunk. Amikor az idő kitisztult, s felleltük a látványfőzdét, rá kellett döbbennünk, hogy alig 50 méterrel kerültük el a pilisvörösvári célt.

    A főzde egy gyönyörűen karbantartott kert mögött csábít kellemes sörözésre, melyre több lehetőség kínálkozik. Nyáron egy sörkert áll rendelkezésünkre, a hideg téli napokon egy benti, igen kultúrált egység fogad. Itt szemünk elkalandozhat több dolgon is. Ami rögtön szemünkbe ötlik az a több száz üvegből összeállított kis kollekció, amiben a belga sörös üvegektől elkezdve a 2 literes Ilzeres csatos üvegen át a német és cseh sörgyárak különböző csomagolástechnikai megoldásait vehetjük górcső alá. Ha a gyüjtemény mögé is elkalandozik szemünk, megpillanthatjuk a nemesacél főzőházat. Amikor mi próbálkoztunk a technológia megtekintésével, pont nem volt ott a sörész, így meg kellett elégednünk a folyamat elejét jelentő cefréző-szűrőkáddal és a komlóforralóval. Na meg azzal, hogy bevásároljunk a sörökből.

     A világos a már megszokott kisüzemi ízvilágot hozza a maga pils karakterével, kellemesen malátás és komlós mivoltában. A barna viszont kiemelkedően jó minőségű, igen kellemesen lekerekített sörital, kellemes keserédes pörköltségével, testességével.

a vörösvári Rotburger

A bejegyzés trackback címe:

https://sorfozde.blog.hu/api/trackback/id/tr97989543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása