Belgium

A sör kis hazája!

   Ez a hely, ez az ország egy olyan sörbolondnak, mint szerény személyem, maga a paradicsom. Ide mindíg vissza kell térni, s mindíg találhatunk újabb és újabb főzdét, sört, sörözőt, sörfesztivált, sörboltot, sörfőzde-sörözőt, ezenkívül sört és sörfőzdét, na és persze sört és még egy pár fajta sört és sörfőzdét...

    Idei, március elejei utunk apropója két sörfesztivál meglátogatása volt. Elsőként az évről-évre növekedő Zythos Beer Festival-t szemeltük ki, majd nem sokkal később fedeztük fel, hogy lesz egy Pre-ZBF Fest is...Ez a PreZBF egy nappal a nagy fesztivál előtt került megrendezésre, perszehogy elmentünk erre is - hála istennek!

    Na és persze személyiségemből, és az ország adottságaiból következően meg kellett látogatnunk a főzdéket sorra, amerre jártunk...

     Március 4.: Első nap nem nagyon jártunk főzdénak még csak a közelében sem, mivel reggel hatkor pattantunk autóba, s este nyolckor érkeztünk meg a belga fővárosba, Bruxelles/Brussels/Brüsszelbe. Egy éttermi vacsora mellett elfogyasztott Grimbergen volt az aznapi sörélmény, de nem is kellett több, rendesen el voltunk fáradva...

     Március 5.: Frissen, fiatalosan megébredve találtuk magunkat, s egy rövid városnéző sétát határoztunk el, persze sörfőzde-söröző látogatással egybekötve... Ez azt eredményezte, hogy a főváros óvárosában mászkálva, annak főterén található főzdében kötöttünk ki. A főzdétől (melynek hivatalos nevei: Les Brasseurs de la Grand Place/ De Brouwers van de Grote Markt, magyarul Főtéri Főzde)hanyattestünk, megoldásai nagyon ötletesek voltak, a söreik viszont átlag alattiak, szinte érthetetlenül sivárak voltak. Ahhoz képest, hogy a főtéren van a hely, s milyen remekül kivitelezett a főzde, igen negy csalódás volt mindkét sörük, ráadásul egy sima Tuborg pohárban felszolgálva...

főtéri sörfőzde

 

  

 

Miután rendesen csalódtunk a sörökben, elhaladtunk a párszáz méterre lévő BeerTempel nevezetű sörlelőhelyre, ahol hatalmas mennyiségű, igen magas fajtaszámú belga sörök közül kellett valahogy kiválasztanunk azt a néhányat, ami a keretbe és az autóba is elfért...Valahogy csak sikerült.

Amikor megrakott szatyrokkal tértünk vissza autónkhoz, jöhetett a Pre-ZBF sörfesztivál. Ez a fesztivál sokkal kisebb, mint amit megelőz, viszont a sörök sokkal különlegesebbek. Itt nem csak belga főzdék képviseltetik magukat, hanem egyfajta partnerség alapján jönnek össze a sörmesterek. Ebből következően ritkaságszámba menő főzetekkel lehetett találkozni... Skóciából pl. a Brewdog Tactical Nuclear Penguin, holland földről a DeMolen főzde hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb kreálmányai( pl. egy füstös imperial stout, a Turf & Veen, ami egy kályhacső nyalogatásához hasonlatos érzetet generált), az angol Thornbridge ilyenolyan hordóban érlelt Imperial Stout sörei, na és nem utolsó sörben(tocc!) a De Struise Brouwers mindent fejtetőre állító mutatványai kápráztattak el mindenkit. Erre a napra csak a főtéri főzde jutott, de a csalódásért a PreZBF kárpótolt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorfozde.blog.hu/api/trackback/id/tr641901316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jazz64 2010.04.20. 19:31:58

Szevasztok! Segítsetek, szervezünk egy fesztivált, ahol felmerült az igény, hogy csak házisörök legyenek. Sajnos, a multiknak eszközeik is vannak a kitelepüléshez, így gondban vagyok, mi lenne a helyesebb: Elfogadni a multi pénzét (mostanában ez már nem túl sok) és az eszközeit, vagy megtalálni a kis sörfőzőket, akiknek egyenként van annyi eszköze, hogy az együtt vetekedik a multiéval. Így most keresem a vállalkozó kedvűeket! www.szeptemberfeszt.hu
Gál Gábor 30/6789-741

Hamilcar 2010.04.21. 03:12:02

Szia!
Több olyan házi főzdéről is tudok, akiknek megvan az eszközük a kitelepüléshez és szoktak is ilyet vállalni.
Egyébként hol lenne a fesztivál?

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.21. 08:55:51

Mindenféleképp a kis főzdéket támogatnám, s általában meg is van egy csomónak a felszerelése egy kitelepüléshez. Ilyen a Stari, a HBH Táborfalván, a Mister, a Serforrás. Érdemes a sorfozdek.hu honlapon is infókat gyűjteni, ott a kisüzemi főzdék szövetségét lehet keresgélni, s a kis főzdék elérhetősége össze van szedve

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.04.21. 09:05:21

ha jól látom, a népliget lenne a helyszín
süti beállítások módosítása