Főzde:

Blonder Sörfőzde és Étterem

8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 9.

http://www.blonder.hu/ 

sörök: Blonder Világos, Blonder Barna

   Az utószezonban sikerült eljutnunk a balatoni főzde-étterembe, mely a 71-es főút 97-es kilométerénél várja vendégeit. Ekkor már nem volt nagy a tolongás, s így betekintést nyerhettünk a főzdébe. Sajnos a főzőmester már nem volt meglepetésszerű látogatásunkor előkutatható, így az egyik felszolgáló mutatta meg a kis főzdét.

    A főzde szépen rendbentartott világában, ami az étterem alatti alagsorban található, a már nagyjából ismert kisüzemi technológiákkal dolgoznak. Korrekt rendszerből kerül ki a pilseni típusú világos és a dunkel lager. A világos sör szépen hozza a fajta jellegét tipikus, alsóerjesztésre jellemző élesztős- malátás karakterével, komlósan lecsengő utóízével. A barna sör kiemelkedően ízletes, kerekded sörital. Már megjelenésében és illatában is csábító. Szép mélybarna színű teste és bézs, szivacsos habkoronája kakaó,kávé és pörkölt maláta aromákkal bódít, hogy aztán belekortyolva igazán örvendhessünk a levadászás tényének. Harmónikus pörköltség, kombinálva némi aszalt gyümölcsös karakterrel és csokoládé zamattal. Remek, kár, hogy az 1 literes üvegcse annyira itattja magát, hogy feltűnően rövid idő alatt kifogy tartalma...

     A söröket természetesen a panzióban lévő étteremben lehet alapértelmezésben megvenni. Emellett Tihany egyik éttermében (Régi idők udvara skanzen&étterem)árulják, mint házi sör, illetve a főzde a Blonder kamionnnal járja a rendezvényeket. A barna sört, ha tehetjük, el ne mulasszuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorfozde.blog.hu/api/trackback/id/tr371120995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása